LIONS 35. évfordulós konvenció Gödöllőn
2024 jelentős év a Lions Magyarország számára, hiszen idén ünnepeljük fennállásunk 35. évfordulóját. Gödöllön rendeztük meg az éves Lions konvenciónkat, amely különösen emlékezetes volt a közösség számára. A rendezvényre június 15-én került sor Gödöllőn, ahol a tagok és meghívott vendégek összegyűltek, hogy együtt ünnepeljünk.
A konvenció ünnepélyes megnyitóját a Lions Clubok Magyarország Szövetségének helyettes kormányzója Hunyadi János tartotta ,amelyben visszatekintett a szervezet elmúlt 35 évére, és méltatta azokat az eredményeket, amelyeket a tagok közös erőfeszítései révén értek el.

A Konvención Hunyadi János kormányzó megnyitója és beszámolója után kincstárnoki és titkári beszámolókat követően bemutatkoztak I-II alkormányzó jelöltek és a 2024-2025. évi kabinet jelöltjei, majd sor került a tisztségviselők megválasztására és kihirdetésére.

Fontos megemlíteni,hogy a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének Küldöttgyűlése a kormányzói beszámolót a Konvenció elfogadta és mielőbbi felgyógyulást kívánt a konvenció a tagság nevében Hégely Péter kormányzónak.
A választási protokoll után a kormányzói lánc átadása következett Hunyadi János átvette a láncot, és ezzel a kormányzói feladatokat is.
A közgyűlés már hagyományosan elismerések átadásával zárult,melyből a három fő kategória nyertesei:
Az Év Lionja: Ottmár Tímea, Mozaik LC ,Dr Kutsch Zoltán PDG - Budaörs-Horizont LC
AZ Év LIONS Clubja: Fonyód LC
Wanatka Média Díj: Kakuk Kornélia, Buda és Környéke TV
Klubunk Melvin Jones díjas alapító tagja Dr Bazsika Mária főorvos asszony kormányzói kitüntetésben részesült.
A díjazottak között voltak olyanok, akik az elmúlt évben különösen sokat tettek a helyi közösségekért és a Lions eszméinek népszerűsítéséért.
A konvenció másik örömteli momentuma az volt, hogy a tagság újra bizalmat szavazott Röhrig Zsuzsanna klubunk tagjának és ismét megválasztottak a 4. zóna elnöknek.

Első Kaposvári Lions club minden évben és most is támogatja a Magyarországi Lions táborba érkező fiatalokat Rubik kockával, és ezek átadása Monori Sándor tábor vezető részére szintén a konvenció előestéjén megtörtént.

A 35. évfordulós konvenció nemcsak a múlt sikereit ünnepelte, hanem irányt mutatott a jövő számára is.
Lions Clubok Magyarországi szövetségének Hunyadi János kormányzónak jelmondata szerint fogjuk végezni munkánkat az elkövetkező év során a rászoruló világ segítése érdekében!
“Keressük, ami összeköt! Szeretet, Szolgálat, Felelősség!”

Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Magyarországra látogatott a Lions International nemzetközi elnöke2025. április 10. 10:00 Arccal a fiatalság felé!
2025. március 31. 15:00 Békeposzter pályázat 2024-25. évi beszámoló
2025. február 19. 13:00
Club híreink
Szívvel, Lélekkel, Lionsként– felejthetetlen 4. zóna találkozó pillanatai Kaposváron2025. március 22. 22:00 Az Első Kaposvári Lions Club Talentum Díját idén Vajda Ármin kapta
2025. március 13. 13:00 Adventváró gulyáspartit tartottak a kaposvári hajléktalanszállón az Első Kaposvári Lions Club jóvoltából
2024. december 01. 11:00
Lions szövetség eseményei
LIONS Konvenció 20252025. május 23. 10:00
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Első Kaposvári Lions Club Közhasznú EgyesületAdószámunk:
18773880-1-14
Számlaszám:
10300002-13276071-00014901
cím: 7400 Kaposvár,
Puskin.u.2.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.