Első Kaposvári Lions Club 1. helyezést ért el a KÁN Egyetemi Napok főzőversenyén
A KÁN Egyetemi Napok keretében számos szakmai és közönségprogram mellett 13. alkalommal rendezték meg a vadgasztronómiai főzőversenyt.

Klubunk négy éve vesz részt programon, a korábbi években már különdíjat és második helyezést is elértünk, de most 2023-ban a szakmai zsűri első helyre értékelte főztünket.

Dámszarvas apróhús felhasználásával kellett főételt készíteni. Évről-évre egyre különlegesebb köretekkel és fűszerezéssel készülnek a csapatok. Az idén is minden csapat ínycsiklandó ételeket készített, a magyaros ízektől a francia konyha ízvilágáig.
A győztes menü: szarvasragu vadasmártással, gánicával és fűszeres puliszkával. A különleges ízélményt szedermártás tetézte meg.

A verseny mellett a színvonalas programok nagyon sok látogatót vonzottak. A hozzánk ellátogatók kóstolót is kaptak a győztes menüből, és közben természetesen beszélgettünk a másokkal való törődés fontosságáról.

WESERVE
#elsokaposvarilionsclub #weserve
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Közös szolgálat, megújuló szemlélet, nagy célok2026. július 06. 21:00 Évzáró az Első Kecskeméti LC-nél
2026. július 03. 13:00 Az Év Lions klubja
2026. július 03. 13:00
Club híreink
Ma egy különleges évfordulót ünnepeltünk2026. augusztus 26. 18:00 65 mosoly, sok gombóc fagyi és rengeteg szeretet- az Első Kaposvári Lions Club látogatása
2026. augusztus 19. 14:00 Fergeteges hangulat és jótékonyság a Lions Retro Bulin Kaposváron
2026. június 27. 19:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Első Kaposvári Lions Club Közhasznú EgyesületAdószámunk:
18773880-1-14
Számlaszám:
10300002-13276071-00014901
cím: 7400 Kaposvár,
Puskin.u.2.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.