Másokért Magunkért Mezítlábas Illatösvényt adtak át Kaposváron

2018 szeptemberében  elhatároztuk, hogy készítünk egy mezítlábas mendegélőst a város lakosainak. Hosszas tervezgetés és a várossal való egyeztetés után sikerült kiválasztani a megfelelő helyszínt. Közben adódott egy jó lehetőség, megpályáztuk a Tesco áruházak „Ön választ, mi segítünk” helyi közösségek számára kiírt pályázatát.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akiknek tetszett az ötletünk és érdemesnek tartotta a megvalósítását. Köszönet a koronggyűjtésben minket segítő Lions Cluboknak és a városunk lakóinak. 

 „Ön választ, mi segítünk” közösségi programban 2. helyezést értünk el.

 Másokért Magunkért Mezítlábas Illatösvényünket a januárban megtartott Retro bulinkon is népszerűsítettük. Óvodákban is jártunk, ovisokkal is leteszteltük, kinek hogyan tetszik.

Az óvodák nagyon lelkesen vállalták, hogy saját maguk által díszített  kavicsokkal színesebbé tegyék az ösvényt. A meglehetősen magas költségvetésű, 1600000 Ft-ba kerülő projekt megvalósításához a városunkban működő cégek és magánszemélyek is sok segítséget nyújtottak, melyet az Illatösvény elején bebetonozott szponzorkövekkel háláltunk meg.

Az ünnepélyes átadásra május 24-én került sor, melyen több mint 200 gyerek, ovisok, iskolások, a város részéről Oláh Lajosné alpolgármester asszony és sok támogatónk is részt vett. Az átadás fényét emelte, hogy egy nemlátó kisfiú saját verssel készült az illatösvény átadójára. A gyerekek nagy lelkesedéssel rakták le festett kavicsaikat, hordták vödörben, kézben a kukoricacsutát, fenyőtobozt. Öröm volt nézni tenniakarásukat. Kedves munkájukat kis ajándékkal , csokival, üdítővel köszöntük meg. Sok támogatónk, klubtagunk még helyben is hagyott üzenetet a "dinó" kavicsokon. A mezítlábas ösvényt kiemelt fűszer és gyógynövényládák növényei teszik illatossá, gondolva vak-és gyengénlátó  barátainkra is.  A bejáratnál elhelyezett táblán mindenki tanulmányozhatja, hogy miért is jó mezítláb mászkálni.

 

A Mezítlábas Illatösvény gondozását 2 iskola örökbe fogadta, a II. Rákóczi Ferenc Tagiskola és a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium, de  Tankerületünkből mások is jelentkeztek "munkára".

 

Kívánjuk, hogy sokan sokszor használják, s szolgálja városunk egészségét!

http://kaposvarmost.hu/galeria/kozelet/2019/05/24/illatosvennyel-gazdagodott-a-varosliget.html?fbclid=IwAR0ZsVLxQvWSpak15fF5izo-FaDtbzHE_XpVZUBn1VOLMl5wLf81GGqDl1Y

https://www.sonline.hu/kozelet/helyi-kozelet/atadtak-a-mezitlabas-illatosvenyt-kaposvaron-1585109/?fbclid=IwAR1i43J5850KCL7wo5ZKv-O_rD7_gV8pQ2kSeLY0Xqc_PWN7QheV5z

http://kapos.hu/hirek/kis_szines/2019-05-24/illatosvenyt_avattak.html?fbclid=IwAR2PvxT1OxijXo5wdk2ng5_pSjrleZXEW9LOqBgT2WIXiVdEu5BezGPhEwc

 

 

 


Képgaléria

Hír kategóriák

Club események

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Első Kaposvári Lions Club Közhasznú Egyesület

Adószámunk:
18773880-1-14
Számlaszám:
10300002-13276071-00014901

cím: 7400 Kaposvár,
Puskin.u.2.

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba