Tánccal az Alzheimer-kór ellen

Tánccal a kóros öregedés ellen
Az Első Kaposvári Lions Club tagjai 2021 májusában, a közös tánc kihívás kapcsán fogalmazták meg az igényt, hogy jó lenne rendszeresen táncolni. Egy új tagunk, aki körtánc oktató, felajánlotta, hogy a tagok részére tart körtáncos alkalmakat.
Hogy mit lehet tudni a körtáncról? Mert ez kissé eltér a gyermekkori emlékektől, amikor az óvodában körben állva dalokat énekeltünk és játszottunk… A szakrális körtánc mozgalom kezdete az 1970-évekre tehető, és Bernard Wosien német balettmester, táncos, koreográfus nevéhez köthető. Ő kezdte el összegyűjteni a különböző népek körben és sorban táncolt táncait. Megfigyelte és elemezte ezen táncoknak a lélekre gyakorolt hatását. A tudását később lányára hagyományozta. Azóta számos országban kelt életre ez a szép hagyomány. Magyarországon Walker Zsuzsa, majd Farkas Andrea nevéhez kötődik leginkább a meghonosodása. Kaposváron Keczeli Ágnes nevét fontos megemlíteni.
A körtánc abban is nagyon eltér pl. az utóbbi időszak közös tánckihívásától, hogy a körtáncot a saját és csoport élmény érdekében táncoljuk, nincs külső esztétikai elvárás, nem szükséges, a korábbi táncos tudás. Egy alkalommal akár 7-10 táncot is megtanulunk, és eltáncoljuk. Az élmény a tanulásban, az együttességben, az egységélményben, az egymás támogatásában és segítésében van. Amikor egymás kezét fogva dinamikusan lépegetünk, forgunk, sasszézunk, néha kibillennénk az egyensúlyunkból. De itt szó szerint megérezzük a közösség megtartó erejét. Ez a szó szoros értelmében is, de átvitt értelemben is igaz. Lelkileg mindenképpen felemel, ellazít. Igazi stresszoldó, hangulatjavító órák ezek. Azt mondják a körtáncról, hogy dinamikus meditáció, és ezt így is érezzük.
Megtapasztaltuk, hogy a fizikai állóképességet javítja, tanulmányok igazolják, hogy a vérkeringésre, a légzőrendszerre, de még a csontsűrűség megőrzése szempontjából is jótékony hatású a tánc.
Tanulmányok alapján készült tudományos cikk szerint a rendszeres tánc megváltoztatja az agy szürke és fehérállományát is. Az agy struktúrájában igazolható változás van azok között, akik rendszeresen táncolnak. Bár a kor előre haladtával kopik a kognitív kapacitásunk, melynek jelei lehetnek a memória probléma, a tanulási nehézség, hangulat ingadozás, indulati zavarok, térbeli tájékozódás zavara. Azonban lassítható, megállítható az időskori mentális leépülés pl. a tánccal. A körtánc azért is jó lehet a demencia ellen, mert egy este több táncot, több lépéskombinációt tanulunk. Az agyban ennek lenyomata képződik. A tánc hatására javulhat a memória, a téri gondolkodás, az emlékezet, a figyelem. Maga a tanulás hat jótékonyan a demencia ellen. Az Alzheimer-kór a demencia egyik leggyakrabban előforduló fajtája. Az Alzheimer Világnap alkalmából mi táncolunk!
Tegyék / tegyétek Ti is! Tanuljatok valami újat, amit eddig még nem tudtatok!
Fotó: Chripkó Lili fotói
Chripko Lili irása a körtáncoktatonkról a népszerű oldalon wmn.hu-n,olvassátok el érdemes.
https://wmn.hu/ugy/55584-egyutt-orultunk-hogy-megrepedt-az-orrcsontja-mert-akkor-az-mar-mas-buntetojogi-kategoria--kepriport-es-interju-a-korabban-szuperwmn-jelolt-proszonyak-
Szöveges források:
https://mindsetpszichologia.hu/mi-ez-a-tanc-fiatalok-a-tanc-jotekony-hatasai
http://tgy-magazin.hu/arckepcsarnok/farkas-andrea-gyogyit-a-tanc-szent-ereje
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
2023 Cseh-Szlovák District 122 Konvenció és V4 találkozó2023. május 15. 14:00 V4 találkozó és téli játékok
2023. március 17. 09:00 Köszönet a svédországi lionok önzetlen segítségéért
2023. március 01. 12:00
Club híreink
Eredményes Lions év zárás 2023.05.20.-án a Kecskeméti Lions konvención2023. május 20. 20:00 Maradandó élmény a Lions tag avatás az Elsö Kaposvári Lions clubnál
2023. május 19. 19:00 Sikeres segítség és a remény
2023. május 11. 17:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Első Kaposvári Lions Club Közhasznú EgyesületAdószámunk:
18773880-1-14
Számlaszám:
10300002-13276071-00014901
cím: 7400 Kaposvár,
Puskin.u.2.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.