Tanévkezdésre támogatást adott az Első Kaposvári Lions Club

Sok család számára az iskolai tanévkezdés örömteli izgalommal jár. A gyermekek és a szülők közösen tervezik meg, hogy mi mindent vásároljanak, mivel készüljenek, hogy az új tanév könnyedén kezdődjön. Ám vannak olyan családok, ahol azt kell számolgatni, hogy melyik füzetet milyen akciós áron tudják megvenni, hogy egyéb szükséges dolgokra is maradjon forrás. A nehezebb körülmények között élő családokban a gyermekek nem kapnak minden évben új felszerelést, testvérről testvérre hagyományozódik pl. a tornacipő, sportnadrág. Pedig minden gyermek méltó arra, hogy a korának és szükségleteinek megfelelően, lehetőség szerint saját eszközöket használva kezdje meg a tanévet.

Az Első Kaposvári Lions Club  jószolgálati tevékenységében benne van olyan tehetséges gyermekek támogatása, akik családja önerőből teljesen nem tudja megoldani a gyermek méltó taníttatását, az oktatáshoz vagy a tehetség kibontakoztatásához szükséges szerek, eszközök megvásárlását.

Ajánlás útján került a látókörünkbe néhány család, akik aktuális nehéz élethelyzetbe kerültek, és a tanévkezdéshez szükségük volt támogatásra.

Így egy, a  három gyermekét egyedül nevelő édesanyát, valamint egy alkalmi munkából élő egy gyermekes édesanyát, valamint az egyetemista és egy gimnazista lányt támogattunk, akiket a nagymamájuk nevel.  50-25-25-50 ezer Ft-al.

Amikor arról kérdeztük a támogatottakat, hogy mi lesz a sorsa ennek az összegnek, a három gyermekes édesanya örömmel számolt be arról, hogy most mindhárom gyermekének  tud új tornacipőt és sportruházatot venni, sőt még jut iskolatáskára és egyéb ruházatra is.  Az alkalmi munkából élő anyuka tartós élelmiszert és őszi cipőt és kabátot tervezett be. Az egyetemi hallgató tantárgyanként külön füzetet vesz majd, és az ajánlott jegyzetek közül is meg tud venni olyat, amire szüksége lesz, pl. buszbérlet, vagy néha az egyetemen tud majd ebédelni, nem kell megvárnia, míg délután hazaér a nagymamájához. Hétköznapi dolgok ezek, amelyek természetesen megjárnak a gyermeknek…de szomorú, hogy sajnos nem mindenkinek jut ilyen alapvető szükségletekre. Lions-osként hálásak vagyunk, hogy hozzájárulhattunk néhány család öröméhez, a jó tanuló, tehetséges gyermekek életének jobbá tételéhez. A jószolgálati munkánk lényege, hogy a támogatásra szánt összeget egyéb jótékonysági rendezvény díjából fedezzük. Akik adják, jó szándékból támogatják a Lions mozgalom munkáját. Az így forgásban lévő pénz szeretettel teli energiát hordoz. Ezért érthető, hogy a támogatott családokban mekkora örömet jelent!

További 50 ezer Ft támogatásban részesült egy tehetséges fiatal, aki zene művészeti vonalon bontakoztatja szárnyait. A zenetanárja jelzése alapján jutott tudomásunkra, hogy a tanévkezdést anyagi kihívásokkal kezdi a fiatal. A részére átadott összeget a zeni tanulmányokkal kapcsolatos kiadásokra fordítja a család.

Gimnáziumi tanulmányai folytatásához 50.000.- ft támogatásban részesüt egy nagymama által nevelt nehézsorsú kiváló tanuló.

Minden támogatásnál figyelünk arra, hogy az adomány átadása minél személyesebb legyen, kerülni szoktuk a nagy nyilvánosságot, hiszen vannak emberek, akik szégyellik, ha szükséget szenvednek.

Nagy László verse illik e gondolat zárásához:

„…adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.”

WESERVE

#elsokaposvarilionsclub #weserve


Képgaléria

Hír kategóriák

Lions szövetség eseményei

Konvenció (Gödöllő)
2024. június 15. 10:00

Club események

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Első Kaposvári Lions Club Közhasznú Egyesület

Adószámunk:
18773880-1-14
Számlaszám:
10300002-13276071-00014901

cím: 7400 Kaposvár,
Puskin.u.2.

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba